Jelentős vízgazdálkodási problémák

Vegyen részt Ön is települése, környezete jelentős vízgazdálkodási problémáinak feltárásában!

Az emberi tevékenység környezeti hatásai, a jelentős vízgazdálkodási problémák

Az Európai Unió a harmadik évezred elejére új vízgazdálkodási politikát dolgozott ki. Ez az új politika jelent meg az Európai Tanács és az Európai Unió Bizottsága által 2000-ben elfogadott 2000/60/EK irányelvben, amely Magyarországon "Víz Keretirányelv"-ként vált ismertté.

A Víz Keretirányelvben megfogalmazott főbb célkitűzések szerint meg kell őrizni a felszíni- és felszín alatti vízkészletek jó állapotát, ahol pedig a vízkészletek nincsenek a VKI kritériumainak megfelelő jó állapotban, ott 2015-ig biztosítani kell annak elérését.

A célok elérése érdekében összehangolt vízgyűjtő-gazdálkodási tevékenységet kell megvalósítani. A tagországokban készülő vízgyűjtő-gazdálkodási tervek részben kötött tartalommal, meghatározott időbeni program szerint kell, hogy készüljenek. A program szerint 2006. december 22-ig a víztestek állapotát feltáró monitoring programot kellett elindítani. Az eredmények ismeretében 2007. december 22-ig össze kellett foglalni a vízgyűjtőkön azonosított jelentős vízgazdálkodási kérdéseket, amelyek kiinduló pontként szolgálnak az intézkedési programok tervezéséhez.

A VKI lehetővé teszi, sőt előírja, hogy a tervezés során minden érdekelt és érintett szervezet vagy személy bekapcsolódhasson a tervezés folyamatába oly módon, hogy elmondja véleményét és javaslatokat tegyen.

Az ADUVIZIG két tervezési alegységre,

készítette el a jelentős vízgazdálkodási problémákat összefoglaló anyagait (ezen anyagok a tervezési alegység nevére kattintva honlapunkon elérhetőek).
/A Kígyós vízrendszer a Tisza vízgyűjtőhöz tartozik, ezért a vízrendszerre vonatkozó vízgazdálkodási tervet az Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság állítja össze (http://www.atikovizig.hu). Az erre a vízrendszerre vonatkozó észrevételeit, javaslatait is fogadjuk és összefoglalva továbbítjuk az ATIKÖVIZIG felé/.

Kérjük, hogy véleményével, javaslataival járuljon hozzá egy társadalmi szempontból is elfogadható vízgazdálkodási rendszer kialakításához és üzemeltetéséhez!

Vitassuk meg együtt az Ön környezetében lévő vízgazdálkodási problémákat!

A konzultáció során az alábbi kérdésekre is szeretnénk választ kapni:

  1. Van-e olyan kiegészítése, módosító javaslata vagy naprakész információja, amelyet fontosnak tart a tervezők tudtára adni?
  2. Az anyagban szereplő jelentős vízgazdálkodási problémák megoldásának fontosságával egyetért-e? Ha nem, mi az, amit módosítana?

További információk:

A konzultációs anyagban szereplő, ökológiai szempontból jelentős vízgazdálkodási problémákkal kapcsolatos véleményét, kérdéseit az alább megadott címek egyikén fogadjuk 2008. június 30-ig:

Email: VKI-terv@aduvizig.hu
Postai cím: Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Vízgyűjtőgazdálkodási Tervezés (Vízgyűjtőgazdálkodási és Monitoring Osztály)
6500 Baja, Széchenyi u. 2/c.

A Víz Keretirányelvről többet megtudhat a http://www.euvki.hu és a http://www.vizeink.hu oldalról.